Miskolc az Északi középhegység legfontosabb helyén, az un. Miskolci-kapuban fekszik; a borsod-zempléni tájaknak nemcsak földrajzi központja, hanem a különböző tájegységek találkozópontja is. A város körül körcikkszerűen találkoznak egymással: a Bükk hegység, a Cserehát, a Zempléni-hegység és az Alföld szegélye. A háború után a város gyors ütemben újjáépült, a régió egyik ipari központjává vált, hatalmas gyárak, lakótelepek épültek, 1949-ben a Nehézipari Műszaki Egyetem is itt létesült.  A forradalom áldozatainak emlékét több helyen jelöli tábla. A 60-as 70-es évek ipari fejlesztéseinek hatására a város lakosság száma jelentősen megemelekedett, a megnövekedett igények orvoslására hatalmas lakótelepek épültek a Kilián városrészben, a Szentpéteri kapuban, és létrejött az Avasi lakótelep, ahol napjainkban több mint 35 ezer ember él. A 80-as évek közepén kezdődött a Belváros nagyarányú rekonstrukciója, mely a mai napig tart. A város ütőere, a Széchenyi utca, bevásárló utcaként díszburkolatot kapott. A 100 éves villamoshálózat is megújul. Megélénkült a kereskedelmi- és a bankélet. A 90-es évek Miskolca elindult azon az úton, hogy egy dinamikusan fejlődő polgár várossá váljon.A Millecentenáriumra a Kossuth utcán felavatták Varga Éva szoborkompozícióját és a Dísz téren Jószay Zsolt Szent István királyt ábrázoló szobrát. Napjainkban Miskolc az észak-magyarországi fejlesztési régió központja.

   

  AZ AVASI KILÁTÓ                                    ANNA BARLANG                             LILLAFÜREDI MOZDONY

         TAVIRÓZSA A VADASPARKBAN                                                BELVÁROS                          

TAPOLCAI PARK ÉS BARLANGFÜRDŐ

        BELVÁROS, MŰVÉSZETEK HÁZA                                          DIÓSGYŐRI VÁR                    

VIZIMALOM AZ ŐSKOHÓNÁL                            A HŐSÖK TERE                                       BELVÁROS                  

           LOVAGI TORNA A VÁRBAN                                                  BELVÁROS                       

  SZAUNAKABINOK A BARLANGFÜRDŐBEN             A LILLAFÜREDI VÍZESÉS                A BELVÁROSI SZINVA-TERASZ          

         A LILLAFÜREDI ISTVÁN BARLANG                        AZ AVASI KILÁTÓ MADÁRTÁVLATBÓL      

               PARK A BELVÁROSBAN                            AZ ERZSÉBET FÜRDŐ                                   KOSSUTH TÉR                       
 
A VADASPARK BEJÁRATA A MAJÁLIS PARKBAN          SZÖKŐKÚT ÉS ZSINAGÓGA A HŐSÖK TERÉN     
JÓZSEF ATTILA SZOBRA A LILLAFÜREDI VÍZESÉSNÉL,  AZ ÜNNEPI "LILLAFÜRED" GŐZÖS A VIADUKTON

             A BARLANGFÜRDŐ BELSEJE                                              BELVÁROSI PIHENŐ                     
                 DIÓSGYŐRI BÁSTYA                        TIGRIS A VADASPARKBAN             BRONZ SZOBOR A SZINVA TERASZON     

          A LÁÉV MOZDONYA GARADNÁN                            FAZOLA FRIGYES ŐSKOHÓJA ÓMASSÁN      

 ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS TAPOLCÁN                     A MINORITA TEMPLOM                          A SZÉCHENYI UTCA            

                       A
DIÓSGYŐRI VÁR                                 FOGADÓ HÁMORBAN A MOLNÁR-SZIKLÁNÁL    

   LILLAFÜREDI MEGÁLLÓHELY         SZENT ISTVÁN SZOBRA A BELVÁROSBAN             DIÓSGYŐRI TEMPLOM        

LILLAFÜRED ÉS A HÁMORI-TÓ
Töltsön el egy hétvégét nálunk a Lévay Villa Hotelben!
Ismerje meg Miskolcot és a környékbeli nevezetességeket, legyen a vendégünk!